Bábszínház a tízemeletes betonszörnyetegben

A másodiki lakás félhomályában a három monitor kékes fénye hideg, műanyag glóriát vont Kelemen Dániel feje köré. A kiégett adatelemző görcsösen szorította a billentyűzet szélét, miközben a kijelzőn villogó algoritmusok próbálták lefedni a tegnap éjjel hozott, visszafordíthatatlan döntésének nyomait. A Vászoly utca 6. vékony betonfalai azonban nem a zajt szűrték ki, hanem az emberi józan észt: a szomszédos lakásból átszűrődő halk zümmögés éppúgy az idegeire ment, miként a zsebében megelevenedő telefon vibrálása.
Kint a félemelet salétromos sötétjében Várkonyi Gábor fojtott kárörömmel igazította meg megfakult zakóját. A színházból kikerült karakterszínész egy olcsó, feltöltőkártyás mobil kijelzőjét bámulva épp a legújabb pszichológiai felvonást rendezte. Pontosan tudta, melyik gombot kell megnyomnia ahhoz, hogy a ház túlfeszített lakói egymás torkának essenek, s miközben a kijelzőn elküldöttnek jelölte a torzított hangüzenetet, a folyosó neonszála halk, baljós sercegéssel adta meg a kísérőzenét.
Odalent a földszinti rendelő dohos levegőjében Dr. Szabó András remegő kézzel öntött egy ujjnyi konyakot a fogmosópoharába. Az adósságok és a kártyaveszteségek súlya alatt roskadozó háziorvos fejében egyre kétségbeesettebb számítások pörögtek. Balog Henrik jéghideg eleganciája és Lívia metsző zsarolása között vergődve a doki úgy érezte, a félelemtől bűzlő Dániel az egyetlen kiútja: egy jól irányzott fenyegetéssel megszerezhető készpénz talán még megmentheti a kényszerárverezéstől.
Ezzel egy időben a negyedik emeleti ajtó résnyire nyílt, és Fekete Zoltán, a szabálymániás közös képviselő dugta ki az orrát a lépcsőházba. A bürokrácia szigorú őre azonnal feljegyezte a képzeletbeli fekete könyvébe a szintenként terjedő gyanús suttogásokat és az indokolatlanul késői lépcsőházi mozgást. A ház felújítási alapja felett virrasztó férfi számára a szomszédok erkölcsi rothadása csupán újabb tétel volt a házirend megsértésének lajstromában.
Dániel telefonja végül megszólalt a sötét szobában. A lejátszott hangüzenetből egy mesterségesen eltorzított, mégis hátborzongatóan ismerős tónus szólalt meg, ami hajszálpontosan utalt arra a titkos akcióra, amiről elvileg senki sem tudhatott a házban. A férfi hátán végigfutott a hideg: a Vászoly utca 6. nem csupán egy elöregedett panelház volt, hanem egy zárt csapda, ahol az árnyékok már elkezdték benyújtani a számlát.