Az üzenet hideg fénye

Bálint, mintha láthatatlan kezek löknék, hátat fordított a folyosó feszültségének. Menekülni akart, de tudta, nincs hova. A lakók tekintete, mely a gázszag és Dr. Szabó suttogása nyomán rá szegeződött, égette. Még Erzsi néni is, aki eddig a szomszédait szemlélte, most Bálint felé fordult, tekintetében sajnálat és rideg tudás keveredett. A fiatalember gyors léptekkel indult el a lépcsőforduló felé, hagyva maga mögött a hideg, fenyegető atmoszférát, de a félelem utolérte, és a Vaszoly utca 6. minden zaja most már az ő agyában visszhangzott.
Odafent, a második emeleten Kelemen Dániel is hasonló kínok között vergődött. A tegnap esti, hirtelen hozott döntés, melyet titokként őrzött, most megfertőzte minden gondolatát. A magányos, kiégett adatelemző a laptopja előtt ült, de a képernyőn villogó adatok helyett csak az üres folyosó sötét árnyait látta lelki szemei előtt. Egy rejtélyes üzenet, ami hajnalban érkezett a telefonjára, azóta is kísértette. Egyetlen sor, mely hidegen, kimérten leplezte le tegnapi titkát, anélkül, hogy nevesítette volna.
A telefon, mintha érezte volna gazdája szorongását, hirtelen felvillant az asztalon. Dániel szinte rándult. Új üzenet. Remegő kézzel kapta fel a készüléket, a szeme azonnal a feladó ismeretlen számára tapadt. A sötét lakásban a képernyő kék fénye vészjóslóan megvilágította sápadt arcát, miközben az ujjai akaratlanul is a boríték ikon felé siklottak. Kintről, a folyosóról, halkan, szinte alig hallhatóan egy tompa koppanás, majd egy elfojtott kiáltás szűrődött be. A ház élt, és a falak között lakozó titkok most mind egyszerre ébredtek fel. Dániel gyomrát maró görcs szorította össze. A kijelzőn újabb egyetlen szó: „Tudom.” A tegnap esti titok többé nem volt az övé.