Az otthonkás megfigyelő

Bálint lassan hátralépett a rendelő tejüveges ajtajától, miközben a lépcsőházban terjengő tömény gázszag maróan marta a torkát. A tenyere még bizsergett a kemény fától, de tudta, ha most ráveri az ajtót a részeges orvosra, a balhé percek alatt felveri az egész házat, és Enci előtt azonnal lelepleződik minden. Amikor megtörve visszafordult a forduló felé, a félhomályos lépcsőpihenőben hirtelen kibontakozott egy szürke otthonkás alak.
Erzsi néni a korlátba kapaszkodva állt ott, mintha órák óta a falak árnyékából leste volna a jelenetet. Nem kérdezett semmit a csattanásról vagy a zárt ajtó mögött rejtőző Erikáról, csupán összefonta a karját a mellkasán. Szemei élesen villogtak a vastag szemüveg lencséi mögött.
– Olyan feszültek mostanában a fiatalok – mondta halkan, fanyar mosollyal. – Pedig ahelyett, hogy az ajtókat csapkodnák, jobb lenne, ha a lábuk elé néznének. Tudja, Bálintom, Dr. Balog Henrik ma reggel már kétszer megfordult itt a mappájával, és Fekete Zoltánnal suttogott a vételi ajánlatokról. De a legérdekesebb mégsem ez... A hatos lakásból a Dániel gyerek kapott valami tértivevényes levelet a postástól, amit rögtön el is tépett a kukánál. Meglehet, hogy maguknak mind ugyanarról a tőről fakad a bajuk?
A nő szavai ártatlan pletykának tűntek, de a hanglejtésében ott lapult az éles fenyegetés: Erzsi néni mindent látott, mindent feljegyzett, és pontosan tudta, kinek a nyakán szorul a hurok. Bálint torka összeszorult, miközben fent, a másodikon egy nehéz ajtó csapódott be, s a gáz szaga egyre fojtogatóbbá vált a sötétedő lépcsőházban.