Az idegen a sötétben

A dühös tömeg Karesz ajtaja felé hömpölygött, Fekete Zoltán hangja fojtott dörgésként visszhangzott a vaksötét lépcsőházban. Kovács Tibor, zseblámpája remegő fényével utat tört magának a főkapcsoló felé, a remény szikráját kínálva a néma várakozásban.
Ekkor, a lépcsőforduló árnyékából, Dr. Balog Henrik mozdulatlan alakja mellől egy új figura lépett elő. Mozdulatai szokatlanul nyugodtak voltak ebben a kollektív őrületben. Magas, karcsú sziluettje éles kontrasztban állt a pánikkal. Arca felismerhetetlen maradt, de tekintete végigpásztázta a dühös tömeget. Jelenléte megtörte a lincshangulatot, csendes, baljóslatú kérdőjelként telepedett a levegőbe.
Balint, aki a folyosó végében rejtőzött, hirtelen megfagyott. Szemével azonnal az ismeretlenre tapadt. Valami ismerős volt a mozdulatában, a tartásában, ami megmagyarázhatatlan nyugtalanságot ébresztett benne. A félelem, ami Karesz és a boríték körül forgott, most egy új, személyesebb fenyegetés árnyékával keveredett, összefonódva Enci elvesztésének fájdalmával.
Dániel, akinek tudatában kavargott a tegnap esti titok, megbénult. Az idegen aurája szinte kiszívta belőle a levegőt. Érezte, hogy a titok, amit őrzött, és a boríték a zsebében, most egy sokkal nagyobb háló részévé válik. Dr. Balog Henrik tekintete is az új jövevényre szegeződött, mintha egy régóta várt bábu érkezett volna a színpadra.
Erzsi néni a résen át megfigyelte az új arcot – bár csak árnyékot látott –, és a félelem mellett hideg felismerés futott végig rajta. A ház, amelyet rendben tartani próbált, most végleg kicsúszni látszott a kezéből. Az új jövevény nem egyszerű lakó volt. Valami sötétebb szándék vezérelte, ami a falak mögött lappangó titkokkal táncolt.