Az Okos Ház Káosza

A vaksötét, fojtogató lépcsőházban a lincshangulat valós fizikai formát öltött. A sötétségben tapogatózó, ideges kezek egymást súrolták, a lakók dühös suttogása és lihegése megtöltötte a levegőt. Dániel, akinek a tegnap esti titok súlya nehezedett a vállára, most érezte, ahogy a kollektív harag kis időre elnyeli a saját félelmeit. A gondolataiban felvillant a boríték, és a benne rejlő üzenet, de a pillanatnyi düh elűzte a kétségeket.
Fekete Zoltán, a közös képviselő, a tömeg élén, tüdőből ordította Karesz nevét, miközben baljóslatú morajlással közelítettek a második emeleti ajtóhoz. Mögötte Dr. Bordás András, az idős mérnök, a sötétség ellenére is megpróbált racionális hangot megütni. „R = U/I, emberek! Egyszerű túláram! Ha Nikola Tesla nem intézett volna váltóáramot…!” – mondta rekedten, de szavai elvesztek a dühös kiáltozások és Ida kétségbeesett Miri utáni zokogása között.
Erzsi néni a földszinti ajtórésen át leste a fekete folyosót, reszkető kézzel szorítva a mellkasát. Valahol a mélyben érezte, hogy ez a villámcsapás nem egyedi esemény, hanem a ház régóta lappangó feszültségének újabb, látványos megnyilvánulása. Balint, az ex-légiós árnyékként húzódott meg a folyosó végében, szemeivel kutatva a félhomályban. Ő is érezte a kollektív őrület szelét, és tudta, hogy a sötétség mélyebbre nyúlik, mint egy leégett biztosíték.
Kovács Tibor, a villanyszerelő bácsi, kezében egy zseblámpával, épp megpróbált utat törni magának a tömegben, hogy a főkapcsolót valahogy elérje. A remegő fény a vaksötétben csak még groteszkebbé tette a jelenetet, ahogy a dühös arcok villantak fel egy-egy pillanatra. Dr. Balog Henrik mozdulatlanul állt a földszint és az első emelet közötti lépcsőfordulóban. Árnyéka hosszúra nyúlt a falon, mégsem szólt egy szót sem. Jelenléte egy csendes, fenyegető esküdtszék benyomását keltette, amely ítéletet vár. Az első emeleti folyosó feszültsége tapinthatóvá vált.