Az eltüntetett nyomok ára

A zárt ajtó mögött Dániel hallgatta a lépcsőházból kiszűrődő fojtott neszeket. A telefon kijelzője még mindig hidegen derengett a markában, a névtelen üzenet szavai pedig izzó bélyegként égtek a szemhéja mögé: látjuk, mit töröltél. A tegnap esti hirtelen elhatározás, amit a megkönnyebbülés reményében tett meg a szerveren, most fojtogató hurokká szorult a nyaka körül. Kényszeresen nyomkodta a gombokat, újra meg újra ellenőrizve az elküldött fájlok naplóját, de a digitális nyommentesség illúziója végleg szertefoszlott.
Odakint, a harmadik emeleti fordulóban éles szóváltás törte meg a betonfolyosó fojtogató csendjét. Molnár Máté épp csak felért a nehéz futártáskával, de Horváth Bianka már a küszöbön várta, kezében a felhalmozott törlesztőrészletek sárga csekkjeivel. Bianka arca vöröslött a felgyülemlett dühtől és a tehetetlenségtől. Mielőtt azonban Máté megszólalhatott volna, a lépcsőfordulóból kimért léptekkel előlépett Dr. Balog Henrik. Az ügyvéd öltönyének éles hajtásai és gúnyos, metsző hangja szinte megszilárdította a levegőt.
– A határidők nem rugalmasak, Máté – vágta oda Balog olyan elutasító hűvösséggel, ami nem tűrt ellentmondást. – A bankot nem érdekli az éjszakai műszak, sem a felújítási csúszások.
A fenyegető feszültség áthatotta a vékony betonfalakat. Dániel a bejárati ajtó kémlelőnyílásához tapasztotta a homlokát, míg a háttérben Tormai főtörzs óvatos, nehéz léptei visszhangoztak a lenti fordulóból. A tegnap esti titok súlya most már nemcsak Dániel lakásában nehezedett a levegőre, hanem az egész házat fojtogató hálóként fonta körbe.