A hálózat árnyékában

Dániel a zárban megpördülő kulcs kattanása után az ajtónak támaszkodott. Szíve vadul kalapált a mellkasában, miközben a telefon kijelzőjének kékes fénye újra és újra rávetült hideg verejtéktől fénylő arcára. A tegnap esti titok, amit a céges szerverek mélyére próbált temetni, nem semmisült meg; a digitális hálózat emlékezett, s valaki a ház falai közül most kíméletlen hurokba fogta a nyakát.
Odakint a korlát mentén nehéz, kimért léptek visszhangoztak. Fekete Zoltán, a közös képviselő feszült, dühös arccal haladt a folyosón. Nem elég, hogy a ház hálózata a túlterheléstől sípolt, a lakók közötti fojtogató gyanakvás is pattanásig feszítette a húrt. Léptei pont Dániel ajtajánál torpantak meg, ahol Dr. Balog Henrik éppen a táskáját igazította meg.
– Megint magára zárta az ajtót – sziszegte Balog ügyvéd úr, s éles hangjában ott bujkált az elfojtott düh. – Ha a tegnapi ügy napvilágra kerül, az mindent romba dönt.
A lépcsőfordulóban ekkor bukkant fel Dr. Szabó András. Az orvos arca hamuszürke volt a kialvatlanságtól és a felhalmozott kártyaadósságok súlyától. Pontosan tudta, ha a leplezett tények kitudódnak, Balog azonnal felnyomja őt. Dániel a fal túloldalán a fülét a hideg betonra tapasztotta: a fojtott, fenyegető suttogásokból megértette, hogy a zárt ajtó sem nyújt már menedéket.