Az első emeleti tanú

A gáz sziszegése elhalt, de az ehetetlen, fojtogató szag még ott terjengett a kapualj nyirkos levegőjében. Ricsi lassan elengedte az ügyvéd megtépázott hajtókáját, majd a porral borított tenyerét a farmerébe törölte. Balog megtántorodott, zakóját kapkodva igazgatta, szemeivel kétségbeesetten kereste a kiutat a torkolatban szorongó, vádaskodó tekintetek gyűrűjéből.
– Jobb lesz, ha nem mész sehova, doktor úr – lépett elő Bálint a sötét lépcsőfordulóból, karba tett kézzel elállva a kapu felé vezető keskeny sávot.
Ekkor felülről, az első emeleti korlát mögül felcsattant egy éles, reszelős hang. Vincze Erzsi néni hajolt ki a kovácsoltvas rácsozat felett, otthonkájának gombjait babrálva.
– Na, csak nem a tegnapi vizit miatt tetszik úgy kapkodni, ügyvéd úr? – rikácsolta az öregasszony, és a szemei gonoszul megvillantak a félhomályban. – Reggel, amikor lementem a Miri Csevegébe a friss zsemléért, Marika épp azt mesélte, hogy maga már napok óta Dr. Szabó rendelője körül sündörög. De nem gyógyszerért, dehogy! Szabó doki meg a múlt héten a kártyaadósságai miatt Bálintot kereste a kapualjban... hát nem érdekes?
Balog arca nyomban elfehéredett. A lépcsőházban megfagyott a levegő, a lakók egyszerre fordultak a megszeppent Bálint és az izzadó ügyvéd felé.