Az éjszakai döntés súlya

A sötétség azonnal rázuhant a folyosóra, kiszipolyozva a teret a zavart lakók alól. Fekete Zoltán zseblámpájának éles, kékfehér fénytörése idegesen cikázott a korláton, miközben a földszintről tompa, elfojtott káromkodások visszhangoztak. Dániel a korlátnak támaszkodva állt a második emeleten, ujjai görcsösen szorították a mobilját. A vaksötétben a kijelző hirtelen felizzott a tenyerében.
Egy ismeretlen számról érkezett üzenet villant fel a képernyőn: „A tegnap esti feltöltés befejeződött. Nincs visszaút.”
A gyomra egyetlen kemény csomóba rándult. A tegnapi éjszaka képei elárasztották az agyát: az átvirrasztott órák, a kiégés szélén meghozott, kétségbeesett döntés, amikor a névtelen hálózati fórumra feltöltötte azt a titkosított adatcsomagot. Azt hitte, a digitális zajban elveszik, amit tett, de az üzenet pontosan jelezte, hogy a gépezet beindult. Szorongás fojtogatta, a pulzusa a halántékában kalapált.
Lentről szaporázódó léptek zaja hallatszott. Székely Ricsi surrant fel a szuterén lépcsőjén, kezében egy akkumulátoros munkalámpával, de az arca sápadt volt, és rémülten pislogott a sötétbe. Dániel gyorsan zsebre dugta a telefont, mintha a fény elárulná. Körülnézett a korlát felett, és megérezte: a házban feszülő csapda már nemcsak a múltról szól, hanem arról a lavináról is, amit ő maga indított el tegnap éjjel.