Az áron aluli ultimátum

A kapualj nehéz tölgyfa ajtaja fémes kattanással nyílt ki, és a lépcsőház fojtogató koromsötétjébe belépett Dr. Balog Henrik. A makulátlan, élre vasalt öltönyt viselő ügyvéd még az áramszünetben sem bizonytalanodott el; elegáns cipőjének kopogása kimérten visszhangzott a kőlépcsőkön. Székely Ricsi kempinglámpájának éles, fehér sugara egy pillanatra elvakította, de Balog csak egy gúnyos félmosollyal igazította meg a hóna alatt tartott, feszesre tömött bőrmappát.
– Látom, a társasház műszaki állapota változatlanul katasztrofális – jegyezte meg halkan, de a hangja pengeélesként vágott bele a feszült csendbe. Nem állt meg a földszinten: léptei habozás nélkül vezettek a harmadik emelet felé, tudomást sem véve Erzsi néni gyűlölködő tekintetéről.
A harmadik emeleti fordulóban Molnár Máté a korlátnak támaszkodva állt. A fiatal IT-s válla gyanúsan megroppant, ahogy az ügyvéd felért hozzá. Balog a lámpa szórt fényében egy sárga borítékot húzott elő a mappából, és kimérten Máté mellkasához nyomta.
– A finanszírozó bank képviseletében hoztam az utolsó felszólítást, Máté – mondta Balog halk, fagyos hangon. – Az elszálló törlesztőrészletek miatti elmaradásuk átlépte a kritikus határt. Ha péntekig nem fizetik be a hiányzó összeget Biankával, kényszerértékesítési eljárást indítunk a lakásra. Nem lesz több haladék.
A földszinti rendelő ajtaja ekkor résnyire nyílt, és a megtört Dr. Szabó András csoszogott ki a homályos előtérbe. Az orvos remegő kézzel kapaszkodott az ajtófélfába, üveges tekintettel figyelve az ügyvédet, pontosan tudva, hogy Balog hálója lassan az egész házat fojtogatja.