Az árnyékok játéka

Lívia, mintha forró parázson állna, hirtelen megfordult, és kapkodó léptekkel indult el a lépcsőforduló felé. Táskájában a fiolák most hangosabban csörrentek, mint valaha, mintha a gyógyszerek is tudnák, hogy amit hallott, az a saját sorsa felett is ítéletet mondhat. Arcán a döbbenet és a rettegés vegyült, ahogy elhaladt a félig nyitott rendelőajtó előtt.
Dr. Szabó András, aki éppen egy receptet keresgélve támaszkodott ki az ajtófélfára, aggódva figyelte Lívia rohanását. A doki ráncai még mélyebbé váltak, és a kezében tartott, gyűrött papírlap reszketni kezdett. Tudta, hogy Balog Henrik mozgásba lendült, és az ügyvéd szavai nem csak Mátéékra, hanem mindazokra is árnyékot vetnek, akiknek valaha volt „kis botlásuk”. Lívia pánikja a saját titkaira emlékeztette: a kártyaadósság, a hamis receptek, az eltitkolt gyerek… A ház fojtogató légkörében mindenki valami terhet cipelt.
A lépcsőházból továbbra is Fekete Zoltán éles hangja szűrődött fel, aki ezúttal a közös terek takarításának elhanyagolása miatt fenyegette a lakókat. Balog Henrik, elégedett mosollyal az arcán, figyelte Mátéék megtört arcát. A vételi ajánlat még mindig ott lebegett a levegőben, mint egy mentőöv, ami valójában egy hurok volt. Máté Bianka kezét szorította, a lány még mindig remegett. A „tegnap esti titok” súlya rájuk nehezedett, érezni lehetett, ahogy a gázszaggal vegyülve szétterjed a ház nyirkos falai között.
A lakók a folyosókon néztek ki, ajtórések mögül kémlelték a jelenetet, mindenki a maga félelmét vetítette a másikra, miközben a feszültség tapinthatóvá vált a Vászoly utca 6. falai között.