Árnyékok a korlátnál

Ricsi akkumulátoros lámpája imbolygó, kísérteties szörnyekké varázsolta a lakók árnyékát a lépcsőház falán. A harmadik emeleti korlátnál Molnár Máté és Horváth Bianka egymásba kapaszkodva lapult a homályban; Máté úgy szorította a lány kezét, mintha a szorongást puszta fizikai erővel ki lehetne préselni a levegőből. A tegnap esti titkos törlesztési figyelmeztetésük ott kísértett a fejükben, s rettegtek tőle, hogy a vaksötétben valaki kiemeli a borítékot a postaládájukból.
Ekkor dübörgő léptek rázták meg a lépcsőfordulót. A kisemmizett ex-légiós rontott fel a földszintről, szemei vadul szikráztak a kézi fényszóró sárgás pászmájában.
– Melyik barom vágta le a hálózatot?! – üvöltötte magából kikelve. – A fagyasztómban elolvad az egész havi húsadagom! Esküszöm, ha megtudom, ki piszkálta a táblát, felcsavarom a gázcsőre!
A gangon állók riadtan hátráltak. Ekkor bukkant fel Fekete Zoltán, aki zseblámpával a kezében, vaksötétben is magabiztosan szorította magához a sárgult vázlatfüzetét.
– Nyugalom! A lakossági bejelentés megtörtént, a hatóság már értesült a szabálytalanságról! – jelentette ki szigorúan a közös képviselő. – A felhőtlenség megszegése és a folyosói pánikkeltés külön tételes bírságot von maga után!
Bianka szorítása megszorult Máté karján. A házban felgyülemlett gyanakvás mostanra puskaporos hordóként izzott a sötétben.