A zárlat árnyékában

A földszinti postaládák felől éles, sistergő robaj hasított a csendbe, amit kék szikraeső követett a falburkolat mögül. A főkapcsolótábla kormos ajtaja alól sűrű, ózonszagú füst szivárgott ki, s ezzel az utolsó, gyenge vészvilágítás is végleg kialudt. A lépcsőház egyetlen pillanat alatt borult vak és tehetetlen sötétségbe.
Dr. Balog Henrik megtorpant a lépcsőfordulóban. A hűvös, mindig kimért ügyvéd kezében megremegett a zseblámpa vékony fénysugara; a váratlan műszaki zárlat robajára önkéntelenül a vascorlátba kapaszkodott, s fekete keretes szemüvege mögött felvillant az őszinte riadalom. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy a kontroll ilyen váratlanul kikerüljön a kezéből.
Az első emelet felől nehéz, határozott léptek zaja törte meg a némaságot. Kovács Tibor lépett ki a homályból, nyakában a kopott bőr szerszámostáskájával.
– Senki ne nyúljon a táblához! – morogta az öreg villanyszerelő, miközben éles fénnyel pásztázta a füstölgő elosztót. – Ez nem egy egyszerű biztosítékkioldás volt. A fővezeték égett át, a túlterhelés átcsapott az egész hálózatra!
A szuterén lépcsője felől Székely Ricsi sietett fel egy akkumulátoros munkalámpával. A folyosói ajtók egymás után nyíltak ki, a lakók riadt sziluettjei gyűltek a gang korlátjára. Bálint a másodikon lapulva figyelte a kibontakozó zűrzavart, miközben a földszintről kiszűrődő ideges suttogásból kiderült: Erzsi mama titkos adósságlistája eltűnt a lakásból, és a szomszédok már egymást figyelik gyanakodva.
Tibor bá rántott egyet a fémlemez ajtaján, s égett műanyag szaga csapott fel a szűk térben. A hálózat zárlata miatt a pincei fővezeték sötétben izzó pontjai újabb, még súlyosabb veszélyt vetítettek előre.