Árnyék a lépcsőfordulóban

Dániel ujjai ráégtek a forró kijelzőre. A telefon képernyője végül elsötétült, de a torzított hangüzenet fenyegető mondata ott lüktetett a halántékában. Nem maradhatott a négy fal között; a bezártság és a tehetetlen szorongás fojtogatta. Zsebre vágta a készüléket, és a zár halk kattanásával kilépett a lakásból.
A másodiki folyosó dohos sötétjébe lépve megállt a korlátnál. Odalentről, a szuterén felől fojtott kiabálás és fémes csattanás szűrődött fel. Székely Ricsi csapta be dühösen a csomagtartóját az udvar szélén. A csempész kereskedő tomboló haraggal rúgott bele egy üres műanyag rekeszbe – a hatósági kényszerintézkedések és Fekete úr szigorodó ellenőrzései miatt a raktárkészlete veszélybe került, és az idegessége most a tetőfokára hágott.
Dániel óvatos, nesztelen léptekkel indult meg lefelé a csigalépcsőn. Amikor a félemeleti fordulóba ért, a homályból egy megrémült alak torpant meg előtte: a kisemmizett ex-légiós lapult a falhoz, kinyújtott karral húzódva vissza a sötétbe, mintha azonnali támadástól tartana.
– Láttál valakit a pincelejárónál az elmúlt egy órában? – kérdezte tőle Dániel éles, feszült hangon, feladva minden megszokott távolságtartást.
Az ex-légiós riadtan rázta a fejét, és ujjai görcsösen szorították rá a kopott kabátja hajtókájára. Nem válaszolt szóban, de reszkető kézzel lefelé mutatott, a szuterén sötét folyosója felé, ahonnan a hálózati kábelek illegális leágazásai futottak. Dániel ekkor megértette: a tegnap esti titkos adatátvitele nem maradt láthatatlan, a zsarolója valahonnan odalentről csatlakozhatott rá a rendszereire.