Árnyak a szuterénből

Fekete tolla még el sem érte a papírt, amikor a szuterén felől éles fémes csattanás törte meg a feszült csendet. Székely Ricsi rántotta be maga mögött a kettes ajtót, és fojtott dühvel, sápadtan lépett a zseblámpák fénycsóvájába. A csempész kereskedő pontosan tudta: ha a hatóságok kényszerfelújítás címen átfésülik az épületet és feltörik a pincét, a szuterén falmögötti rekeszeibe rejtett osztrák prémiumáru azonnal lebuktatja.
– Álljon meg a menet! – sziszegte Ricsi, szikrázó tekintettel fordulva dr. Balog Henrik felé. – Nem pakolunk semmilyen jelzálogot a házra maguk miatt! Ha a szétverő emberek elöntik a folyosókat, ki vállalja a felelősséget a raktárakért?
Az egyes szuterén félhomályos ajtajában ekkor tűnt fel Lugosi Jenő. Az öreg ex-operaénekes kopott bársonykabátjába burkolózva figyelte a vitát, de a tekintetében most először óvatos remény csillant. Bízott benne, hogy a hatósági Ultimátum végre elkergetheti a házat fojtogató ingatlancápákat, és a kényszerű munkálatok után talán a dohos tömlöccé vált lakása is élhetőbbé válik.
Dániel kihasználta a lenti szóváltást: óvatosan visszahúzódott a második emeleti forduló sötétjébe. A gázóránál talált fémkazetta hidege még ott kísértett a tenyerén, s jól tudta, a tegnap esti titok órái meg vannak számlálva.