Kék fény a gangon

Dániel ujjai rágörcsöltek a kabátzsebében lapuló, jéghideg fémkazettára, ahogy a második emeleti folyosó sötétjében a falhoz lapult. Odalentről még felhallatszott Székely Ricsi rekedt kiabálása és a katasztrófavédelmiek kimért válaszai, de a hangok már elmosódtak a fülében. A nadrágzsebe hirtelen megrezrent.
A telefon kijelzőjének kísérteties, kék fénye megvilágította sápadt arcát. Egy ismeretlen számról érkezett üzenet állt a képernyőn: „Tudom, mit tettél tegnap este. A doboz nem a tiéd.” Dánielnek elakadt a lélegzete, a gyomra görcsbe rándult. Kényszeresen nézett körbe a homályos gangon. Bár az áramszünet miatt a lépcsőházat csak a szomszédos bérház ablakaiból beszűrődő halovány fénytörések világították meg, úgy érezte, minden sötét sarokból szempárok szegeződnek rá.
A földszinten Fekete Zoltán épp próbálta lecsillapítani a kedélyeket, miközben Bordás professzor a biztosítéktáblánál morogta el gépiesen, hogy Tesla váltóáramáig a civilizáció vakon bolyongott. Dánielt azonban most hidegen hagyták a ház megszokott zörejei. Reszkető hüvelykujjal nyomta le a zárógombot, majd a saját ajtajához hátrált, miközben a kulcsok csörrenését próbálta elfojtani.
A szomszédos lakás ajtórésében mintha megmoccant volna egy árnyék. Nóra alakja tűnt fel egyetlen villanásra a félhomályban, majd nesztelenül visszahúzódott. Dániel szívverése a torkában dobogott: a tegnap esti elhamarkodott döntés csapdája most végérvényesen rázárult, és fogalma sem volt, a házban kinek lehetett tudomása a rejtett kazettáról.