Árnyak a postaládáknál

Dániel zsebében élesen megrezrent a telefon. A kijelző kék fénye megvilágította feszült arcát a homályos folyosón: egy újabb éles, kijelentő mondat érkezett az ismeretlen számról, ami közvetlenül a tegnap esti kétségbeesett lépésére utalt. A gyomra összeszorult; a pánik hideg hullámként futott végig rajta. Nem elég,hogy a munkahelyi felmondása utáni zűrzavarban egyetlen pillanat alatt felégetett maga mögött mindent, most úgy tűnt, valaki pontosan tudja, mit tett a sötétben.
Lentről, a kapualj homályából a lépcsőház hűvös huzata lebegtette meg a Varga Nóra által elejtett sárgás iratlapot. Dániel kényszeresen a korlátba kapaszkodott, és a lassan ereszkedő Tormai főtörzs súlyos lépteit hallgatta. A rendőr mélyhegedű-tokját a vállán egyensúlyozva haladt lefelé, gyanakvó tekintettel pásztázva a gangot. Dániel tudta, ha Tormai meglátja az iktatószámmal ellátott papírt a postaládák tövében, az minden eddiginél nagyobb bajt hoz a házra.
Ekkor a szuterén felől a pinceajtó éles nyikorgással vágódott ki. Székely Ricsi lépett ki a homályból, arcán nyers indulattal és kimerültséggel. A csomagtartó-kereskedő dühtől feszülve rántotta meg kopott dzsekijének cipzárját, miközben fojtott hangon káromkodott. Amikor meglátta a földön heverő iratot és a lépcsőn álló Dánielt, egy pillanatra megtorpant, majd megtört, mégis fenyegető léptekkel indult meg a kapualj felé.
Dániel önkéntelenül visszahúzódott a fal mellé, de ujjai kényszeresen a telefonja gombjára tapadtak. A tegnap esti titok többé nem maradhatott rejtve, a fenyegető üzenet kijelzőn izzó betűi pedig egyértelművé tették: a számlálót valaki elindította.