Árnyak a lépcsőfordulóban

Dániel a folyosóra lépve azonnal megérezte a korlát mentén végighullámzó hideg nyirkosságot. A sötétség nem csillapította, inkább felerősítette a ház lakóinak fojtott rettegését. A férfi görcsösen markolta zsebében Nóra pendrive-ját, miközben a fejében újra meg újra átértékelte a tegnap éjjeli döntését: ha a hálózat újraindul, a védett adatbázisba való jogosulatlan belépése törölhetetlen nyomot hagy. Nem volt több ideje a habozásra.
A lépcsőfordulóban dr. Balog Henrik éles, szaggatott lélegzetvétele törte meg a csendet. Az ügyvéd a sötétben a falhoz lapulva szorongatta bőrtáskáját, és ahogy Dániel elhaladt mellette, megragadta a férfi kabátjának ujját.
– Maga az, Kelemen? – sziszegte Balog, hangjában a megszokott rideg magabiztosság helyett leplezetlen rémülettel. – Hallotta? Valaki lentről hatósági bejelentésről beszél. Nem hagyhatom, hogy a tolongásban bárki hozzáférjen az irataimhoz.
Dániel érezte, ahogy a saját szorongása összetalálkozik az ügyvéd paranoiájával. A háttérben Dr. Bordás teátrális kioktatása visszhangzott az áramkimaradásról, míg a földszint felől Székely Ricsi óvatos, sietős léptei hallatszottak a szuterén felé. Dániel határozott mozdulattal rázta le magáról Balog kezét.
– Mindenkit a saját bűnei nyomasztanak, doktor – felelte szinte suttogva, de a hangja megbicsaklott. Tudta, ha az ismeretlen zsaroló beváltja a fenyegetését, a tegnapi lépése az egész életét romba dönti.
Kerekes Lívia ajtaja mögül halk, fémes kattanás hallatszott, mintha valaki egy újabb zárat fordított volna el a homályban. Dániel visszalépett a saját lakása felé, de a zsebében a kijelző ismét felizzott egy halk vibrálással.