A sárga cédula — új hang

Dániel a kijelző elhalványuló fénye felé pillantott: az újabb névtelen értesítésben már a tegnap éjféli rendszerbelépésének pontos időbélyege állt. A gyomra görcsbe rándult a felismeréstől, hogy a zsaroló nem a levegőbe beszél. Ahogy a saját ajtaja felé lépett volna a sötétben, a negyedik emelet felől határozott, nehéz léptek robaja verte fel a lépcsőházat. Fekete Zoltán, a közös képviselő érkezett meg, kezében egy vakító fényű, nagy teljesítményű akkumulátoros lámpával.
A metsző fénysugár azonnal kivilágította a korlát tövében felejtett, összelapított kartondobozokat és Székely Ricsi szuterénből felhordott csomagjait. Fekete Zoltán megállt a lépcsőfordulóban, és felháborodottan csapott a szigorú közösségi szabályzatot tartalmazó dossziéjára.
– Ki hagyta ezt a tűzrendészeti áthaladási útvonalban? – dörrent meg a hangja a vaksötét lépcsőházban. – Teljes áramkimaradás idején a közlekedőfolyosók eltorlaszolása közvetlen életveszélyt jelent! Nem érdekel a pánik, a házban rendnek kell lennie. Aki ezt idepakolta, holnap reggelig megkapja a bírságot.
Dániel a falhoz lapulva igyekezett láthatatlan maradni. A belső udvar felőlMarietta hallgatag alakja osont át a folyosó végén a szomszéd ház felé Ottóhoz, kihasználva a lépcsőházi vitát, hogy elmeneküljön a fojtogató légkörből. Balog Henrik az árnyékba húzódva próbálta elkerülni a közös képviselő lámpájának fénykévéjét, ám Fekete Zoltán szigorú tekintete végül Dánielre szegeződött.
– Kelemen úr! – lépett közelebb Fekete Zoltán, és a lámpát Dániel arcába irányította. – Maga mit ácsorog itt a sötétben a telefonjával? Ha köze van ezekhez a dobozokhoz, azonnal pakolja el őket, mielőtt kijövök a rendőrségi bejelentésre tett szemlével!