Amikor kialszanak a közös álmok

A lépcsőházban terjengő sötétség nem csupán a fény hiányát jelentette, hanem egy nehéz, láthatatlan takarót, amely rátelepedett a lakók vállára. Horváth Bianka jéghideg, remegő keze a sötétben Máté tenyerét kereste, s amikor ujjaik összefonódtak, mindketten érezték a ki nem mondott szavak súlyát. Az elszálló lakáshitel törlesztőrészletei és a félbehagyott felújítás költségei miatt amúgy is pattanásig feszült kapcsolatukban ez az áramszünet több volt egyszerű műszaki hibánál: a bizonytalan jövő fenyegető szimbólumává vált. Pár lépéssel lejjebb dr. Balog Henrik néma, elegáns sziluettje tornyosult felettük, s bár az ügyvéd arcát elnyelte a homály, hideg, kalkuláló jelenléte fojtogatóbb volt, mint a lépcsőfordulóban égő zsálya füstje.
„Megmondtam, hogy ez a ház nem bírja el a modern hóbortokat,” suttogta Erzsi néni az ajtaja mögül, de hangjából most hiányzott a megszokott harciasság, inkább csak a magányos öregek fáradt szomorúsága derengett át rajta. Mellette Szabó Andrea állt, kezében az ételhordóval, amit eredetileg András bácsinak szánt. Andrea próbálta fenntartani a gondoskodó szomszéd álarcát, de a szíve hevesen vert a mellkasában. Pontosan tudta, hogy a férje, Gábor az első emeleten most is a műhely számláit bújja egy gyertya fényénél, és a családi költségvetésük egyetlen újabb váratlan kiadástól kártyavárként omlana össze.
Gábor valóban ott állt a forduló alján, arcát alulról világította meg a telefonja. Nem szólt semmit, csak a málló betonfalnak támaszkodott, mint aki a saját tehetetlenségét próbálja megtartani. Lili lányuk néhány fokkal feljebb ült a lépcsőn, dacosan a kijelzőjébe temetkezve, teljesen elzárkózva a szülei állandó, fojtogató anyagi szorongása elől. Ebben a sötétségben a generációk közötti szakadék nemcsak tapinthatóvá, de áthidalhatatlanná is vált: a szülők a túlélésért küzdöttek, miközben a gyerekek már egy másik világba menekültek a valóság elől.
„No, szomszédok, azért a sötétben is megismerni a jó kávé illatát, hoztam egy kis kóstolót, hátha jobb kedvünk lesz tőle,” hallatszott hirtelen Székely Ricsi barátságos, könnyed hangja a szuterén felől. A bájgúnár csempész még a legnagyobb bajban is képes volt a feszültséget oldani, de az olcsó osztrák import illata most kevés volt ahhoz, hogy elűzze a feszültséget. Dr. Balog Henrik halkan köhintett, és jéghideg hangja éles kontrasztot alkotott Ricsi melegségével: „A szomszédi szeretet nem fizeti ki a közös költséget, kedveseim. Ha a ház nem tudja fenntartani magát, a törvény nem fog válogatni az eszközökben.” Ez a mondat úgy csapódott le a sötétben, mint egy ítélet, újra emlékeztetve mindenkit a vékony falakon túli kíméletlen világra.