A sötétség operája és a háromhatvanas fizika

mögé a két megszeppent harmadiki fiatalt, Biankát és Mátét, mintha dr. Balog Henrik már a lépcsőházi burkolatot is végrehajtási joggal fenyegetné. „Hagyja már a papírjait, képviselő úr! Inkább azt mondja meg, ki fizeti ezt a cirkuszt!” – kiáltott fel valaki a felsőbb szintekről, mire a sötétségben azonnal elszabadult a kollektív lakótelepi hisztéria. A vékony falak között úgy pattogtak a vádak, mint a zárlatos szikrák: ki a klímát, ki a mosógépet okolta, miközben a lépcsőház sötétje pillanatok alatt rögtönzött népgyűléssé alakult.
„Én még ettem a háromhatvanas kenyérből!” – dörögte túl a hangzavart dr. Bordás András, miközben felesége, Etelka szokás szerint sehol sem volt, hogy lecsillapítsa a felbőszült zsenit. „Akkoriban a hálózatban még volt tartás! Ha Nikola Tesla nem intézett volna nekünk váltóáramot, most az ősember szintjén vakargatnánk a falat! De mit vár az ember egy olyan generációtól, amelyik azt sem tudja, hogy R = U/I? Ezt mindenkinek tudnia kellene, ez alapvető fizika, nem pedig holisztikus zagyvaság!” – bökött a sötétben a zsályaillatú Bartha Zsófia felé, aki épp egy mécsessel próbálta megtisztítani a lépcsőforduló auráját a negatív entitásoktól.
Ekkor azonban, mintha csak a drámai csúcspontra várt volna, a szuterén felől felharsant a kultúra hangja. Lugosi Jenő, a lecsúszott ex-operaénekes, akit a hirtelen áramszünet megfosztott a saját régi felvételeinek lejátszásától, úgy döntött, élőben kárpótolja a lakóközösséget. A pince sötétjéből, olcsó koccintós szagú, de még mindig döbbenetesen tiszta baritonon zendült fel a Tosca imája, betöltve a beton lépcsőházat. A lakók egy pillanatra elnémultak; a fenséges ária és a pislákoló zöld vészvilágítás szürreális, szinte szakrális hangulatot kölcsönzött a tízlakásos káosznak.
A varázst Fekete Zoltán törte meg, aki zseblámpájával őrülten hadonászva próbálta túlkiabálni a művészt. „Csendet! Azonnal fejezze be, Jenő! Ez csendháborítás! Tibor bá, könyörgöm, mondja, hogy csak egy biztosíték!” Tibor bá azonban csak komoran rázta a fejét, miközben zsíros ujjaival a megolvadt műanyagot tapogatta. „Ez nem egy egyszerű biztosíték, Zoltán. Valaki odafönt nagyon megküldte a rendszert. Olyan meleg ez a tábla, mint a friss pogácsa.” A szomszédok tekintete szinte egyszerre tévedt a hetedik emelet felé, ahonnan a kriptobányász Sipos Bendegúz lakásából még a sötétben is hallani lehetett a nagyteljesítményű ventilátorok halkuló, haldokló surrogását.