Alumínium és Ohm törvénye

Dániel nyelt egyet, miközben a telefonja a combjához lapulva rezgett. Mielőtt azonban megfogalmazhatta volna a legkevésbé gyanús füllentést, fémes csördülés rázta meg a lépcsőházat. Kovács Tibor, az első emeleti özvegy villanyszerelő bukkant elő a sötétből egy olyan robusztus elemlámpával, ami egy repülőtéri kifutópályának is becsületére vált volna.
– Ne beszéljen zöldségeket, Zoltán! – morgott Tibor bá, és vakító fénnyel rávilágított a közös képviselőre. – Dánielnek köze sincs a sötétséghez. A másodikon az a rockzenész kölyök megint azt hitte, hogy a háromszáz wattos erősítője szót ért a hatvanas évekbeli alumíniumvezetékkel. A fél felszállóvezeték elolvadt, mint a viasz!
A korlát fölött ekkor bukkant fel Dr. Bordás András ősz feje:
– Én megmondtam! R egyenlő U per I! Ohm törvényét nem lehet átverni! Én még ettem a három forint hatvanas kenyérből, de ekkora technológiai dilettantizmust még nem láttam!
– De hát a postaládáknál is szaga volt az áramnak! – vágott közbe Enci szorongva, miközben Bartha Zsófia a gyertyájával majdnem megpörkölte saját hófehér ruháját. – Amikor délután a leveleimet szedtem ki, Zoltán már ott sündörgött a villanyóráknál!
– Az tervszerű ellenőrzés volt! – dörögte Fekete úr, bár a hangja érezhetően megcsuklott.
Dániel kihasználta a kaotikussá váló szakmai vitát, és lassan visszahúzódott az ajtóráma árnyékába. Óvatosan a mobiljára pillantott, ahol újabb névtelen sor világított: *„Ha Tibor bá benéz a főkapcsoló mögé, megtalálja, amit ott felejtettél. Három perced van.”*