A vakító fénysugár

Dániel ösztönösen a mellkasához szorította a telefont, ahogy a kijelző újra felvillant a vaksötét lépcsőházban. A névtelen üzenet második sora kegyetlen pontossággal idézte fel a tegnap éjféli mozdulatát: a feladó pontosan tudta, mit keresett a szuterén melletti tárolóban, mielőtt laza léptekkel visszasietett volna a lakásába.
A folyosó végén halkan kattant a zárszerkezet. Bartha Zsófia reszkető kézzel tartott gyertyát emelt maga elé; hófehér ruháján bizarr, imbolygó árnyékokat vetett a sárgás láng.
– Mi folyik itt? Ézem a füstöt... vagy gáz ez? – suttogta rettegve a jógaoktató, de szavait azonnal elnyomta Szabó Gábor üvöltése, ahogy vállal újból nekifeszült Karesz ajtajának.
Ekkor Fekete Zoltán nehéz léptei visszhangoztak fel lentről. A közös képviselő nagy teljesítményű ledes lámpájának vakító csóvája végigpásztázta a folyosón gyülekező, lincshangulatban égő lakókat.
– Azonnal fejezzék be a rongálást! – dörögte Fekete úr, ám a hangja némileg megbicsaklott, amikor a fénysugár Dániel sápadt arcára és a görcsösen elrejtett mobiltelefonra tévedt. – Kelemen úr! Maga miért lapul ott? Enci asszony épp az előbb említette, hogy tegnap este magát látta a főkapcsolónál!
Dániel torka teljesen kiszáradt. A sötét lépcsőház fojtogató csapdává vált, miközben zsebében a telefon újból halkan rezegni kezdett.