A gang árnyéka

Dániel elindult lefelé a lépcsőn, de a fordulóban megtorpant, amikor a félhomályban sziluettek mozdultak. Bálint éppen a korlát mellett próbált átpréselődni a vitatkozó szomszédok mögött, amikor egy csontos kéz nyúlt ki az első emeleti ajtóréből, és megragadta a kabátja ujját. Erzsi néni volt az. Egy kis méretű, sárgás fénnyel pislákoló zseblámpát tartott a kezében, ami alulról világította meg ráncos, könyörtelen arcát.
– Hová olyan sietősen, Bálintka? – sziszegte az idős asszony. A másik kezében egy vastag, megfakult barna borítékot szorongatott. – Azt hitted, a sötétség elrejti az adósságaidat?
Bálint dermedten állt, tekintete a borítékra tapadt. Lent a főkapcsolónál még mindig hallatszott Tibor bá káromkodása és Dr. Bordás kiabálása, de ebben a szűk sarokban mintha megállt volna a levegő.
– Erzsi néni, ne most... Enci pár lépésre van tőlem – suttogta Bálint kétségbeesetten, miközben idegesen pillantott a folyosó felé.
– Akkor jobb, ha nagyon figyelmesen hallgatsz – hajolt közelebb Erzsi néni, és a hangja hidegebb volt, mint a lépcsőházi huzat. – Ha holnap reggelig nem fizetsz, vagy ha eljár a szád Fekete úrnál, ez a boríték Enci kezében landol. És pontosan tudod, mi van benne, ugye? A rendelői igazolások, Erika neve, meg a csecsemő papírjai. Mit gondolsz, mit szól majd a te jóravaló szociális gondozóid, ha megtudja, hogy a háta mögött apává váltál a biztonsági céges kolléganőddel?
Bálint gyomra görcsbe rándult. A barna boríték sarka megcsörrent az idős asszony ujjai között. Ebben a sötét lépcsőházban világossá vált számára, hogy az áramkimaradás csak a díszlet: a valódi csapda már régen körbefonta.