Alkudozás a rendelőajtóban

A földszinti rendelő kopott tejesüveg ajtaja éppen akkor vágódott be, amikor Bálint két lépcsőfokot átugorva leért a folyosóra. Erika, karjában a síró csecsemővel és egy papírokkal teli szatyorral, az utolsó pillanatban surrant be a sztetoszkópos menedékbe. A biztonsági őr még meghúzta a rézkilincset, de a zár nyikordulva fordult el belülről.
– Erika, nyisd ki! Ne csináld ezt, Enci mindjárt lejön a boltos szatyorral! – dörömbölt fojtott hangon Bálint, miközben izzadt tenyérrel próbált betekinteni a matt üvegen át.
Az üveg mögött felderengő árnyék azonban nem az ijedt kismamáé volt, hanem a háziorvosé. Dr. Szabó András, aki inkább emlékeztetett egy leharcolt kártyabarlang állandó vendégére, mint Hippokratész büszke követőjére, kattanásig forgatta a kulcsot, majd résnyire nyitotta az ajtót. Szemében nem az orvosi hivatás tüze, hanem a végrehajtók elől menekülő szerencsejátékos fanyar kétségbeesése égett.
– Lassan a testtel, Bálint – dünnyögte Szabó doki, miközben a vállával támasztotta meg az ajtófélfát. – Erika nálam van, a baba biztonságban van. De van itt egy kis logisztikai fennakadás.
– Miféle fennakadás? Engedd ki őket! – sziszegte Bálint, pillantása pedig óvatlanul a lépcsőház felé kalandozott, ahol Erzsi néni otthonkája már gyanúsan suhogott az emeleti fordulóban.
– A fennakadás neve Dr. Balog Henrik – hajolt közelebb az orvos, és a hangja jéghidegre váltott. – A drága ügyvéd úr ma délutánra ígérte a kényszerintézkedést a kártyaadósságaim miatt. Nekem pontosan félmillió forint készpénz kell, mégpedig két órán belül. Ha megkapom, a gyermekorvosi titoktartásom örökre védelmet nyújt a családi békédnek. Ha nem… nos, Enci nagyon kedves teremtés, szociális gondozóként biztosan rendkívül megértő lesz, ha megtudja, hogy az élettársa nemcsak a vagyonkezelőnél teljesít éjszakai műszakot.
Bálint torka kiszáradt. A rendelő mélyéből gyermeksírás hallatszott, a lépcsőház felől pedig Enci jól ismert léptei közeledtek.