Alku a vizsgálóasztal felett

A tűzoltók ordítása elől hátrálva Erika szorosan magához ölelte a pólyába bugyolált csecsemőt. A folyosó zűrzavarában, a kék villogók fojtogató fényében egyetlen nyitott menedéket látott: dr. Szabó földszinti magánrendelőjének résnyire nyitott ajtaját. Besurrant a félhomályos előtérbe, nyomában a lihegő Bálinttal, aki az utolsó pillanatban csusszant be utána, mielőtt a nehéz tölgyfa ajtó kattant volna.
A rendelőben gyógyszerszag és olcsó konyak fanyar keveréke terjengett. Dr. Szabó András az ablaknál állt, a poros redőny résein át figyelte a kint álló katasztrófavédőket és a gyanakvón méregető Fekete Zoltánt. Amint meglátta a hívatlan vendégeket, kulcsra fordította a zárat. Tekintete a reszkető Erikáról a pólyára, majd Bálintra vándorolt. Egy gúnyos, megkeseredett félmosoly suhant át az arcán.
– Időszerű látogatás – suttogta a háziorvos, miközben remegő kézzel egy félig üres pohár után nyúlt. – De rossz hírem van, Bálint. Balog Henrik az imént sétált el az ablakom előtt, és a torkomra tette a kést. Ha nem fizetem ki a kártyatartozásomat holnapig, rám küldi a végrehajtókat.
– Most nincs erre időnk, doki. Engedjen ki minket a hátsó ajtón! – sziszegte Bálint, miközben Erika mögé lépett, védelmezően átkarolva a lányt.
Szabó lassan megrázta a fejét, és az asztalnak támaszkodott. – Nincs hátsó ajtó, barátom. És ingyen segítség sincs. Vagy szerzel nekem másnap reggelig elegendő készpénzt, hogy lecsendesítsem Balogot, vagy még ma este elmondom Encinek és az egész háznak, kinek a gyerekét rejtegetitek itt lent. Választhatsz: fizetsz, vagy a családod darabokra hullik.