Adósságok árnyéka a gangon

Bálint szinte menekülve fordult meg a lefelé vezető lépcsőfokon, maga mögött hagyva Erzsi néni diadalmas, fojtogató tekintetét és az eltitkolt gyermekről szóló zsarolást. A földszintről távolodó rendőrségi léptek zaja lassan elenyészett, ám a megkönnyebbülés helyett újabb jéghideg feszültség nehezedett a levegőre. Az első emeleti folyosó félhomályából egy makulátlanul elegáns, élre vasalt öltönyös alak lépett elő. Dr. Balog Henrik állt ott, hóna alatt egy vaskos, hivatalos iratokkal teli kék mappával.
Az ügyvéd arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, csak a rideg, pragmatikus számítás, ami azonnal megfagyasztotta a folyosó amúgy is nehéz levegőjét. Bálintra emelte jéghideg tekintetét, és halk, de élesen csengő hangon megszólalt:
– Maga az, Bálint? Épp a harmadik emeleti fiatalok, Mátéék ügyét tanulmányozom. Úgy tűnik, a lakáshitelük végérvényesen bedőlt, és a bank nem fog várni. Kár lenne, ha a kényszerértékesítés miatt az egész ház tulajdonainak értéke zuhanni kezdene, nem igaz? De hát az adósság az adósság.
Bálint megállt, öklei önkéntelenül elszorultak a tehetetlen dühtől. Tisztán látta, hogy az ingatlancápa miként szövi a hálóját a megszorult lakók köré, könyörtelenül kihasználva a pénzügyi csapdát. Közben a félemeleti ajtó mögül Fekete Zoltán, a szabálymániás közös képviselő kukucskált ki gyanakvón, kezében egy sárga csekktömbbel, tovább fokozva a folyosói fojtogató légkört. Bálint érezte, hogy a ház minden irányból bezárul körülötte, és a tegnap esti titok csak a jéghegy csúcsa volt ebben a játszmában.