A zseblámpa éles fénye

Bálint megvárta, amíg Erzsi néni ajtaja kattanva bezárul, majd óvatosan elindult lefelé a földszint irányába. A műanyag kártyát mélyen a zsebébe süllyesztette az ultrahangfotó és a barna papírboríték mellé. A lépcsőfokok hidege átszivárgott a cipője talpán, miközben a kapualj felől fojtott, emelt hangú szóváltás zaja szűrődött fel a sötétben.
A földszinti folyosó torkolatában éles, fehér fénysugár vágott át a homályon. Fekete Zoltán, a ház szabálymániás közös képviselője állt a rendelő bejárata előtt, karba tett kézzel, dühtől remegő állal. Vele szemben Toemai Zoltán főtörzs zseblámpája világított, aminek éles fénye épp az orvos ajtórácsán megpattanva vakította el a lépcsőn érkezőt. Toemai hatósági fellépéssel, hűvös hivatali hangon próbált gátat szabni a lépcsőházi feszültségnek: lakossági bejelentésre hivatkozva az ingyenesen parkoló autók és a garázdálkodó lakók igazoltatását lebegtette be.
– Bálint, maga az? – csattant fel Fekete Zoltán hangja, ahogy meglátta a fiút a lépcső alján. – Épp jókor! A főtörzs úr úgy gondolja, hogy áramszünet idején rendőri intézkedést tarthat a magántulajdonú folyosón, miközben a ház aljában tisztázatlan alakok tanyáznak!
Bálint megtorpant, teste megfeszült. A háta mögött a lépcsőház sötétje, előtte a rendőri igazoltatás fenyegetése. Tudta, ha Toemai most kikérdezi vagy átkutatja a zsebeit, a barna boríték és a klinikai kártya azonnal leleplezi. A rendelő ajtaja mögött fojtott neszezés hallatszott: Erika még odabent volt Dr. Szabónál, és Bálint pontosan sejtette, hogy az adósságokkal küzdő orvos épp most kényszeríti rá a szándékait a nőre.