A zsarolás otthonkája

Bálint gyorsan zsebre vágta a vastag barna borítékot, mert a lakás levegője már fojtogatóbb volt, mint egy nyári BKV-busz elromlott klímával. Lépcsőzés közben próbált úgy tenni, mintha csak egy teljesen átlagos, békés állampolgár lenne, aki friss pékáruért indul. A földszinten Marika néni boltja jelentette a relatív béke szigetét, bár a szárnyaló árak láttán ott is megállt néha a lakók szívverése.
– Zoltán ma is körbejárt a házban, mint valami szigorú ellenőr – jegyezte meg Marika néni, miközben gépiesen ütötte be a zsemlét, és egy sokatmondó pillantást vetett a szomszédos rendelő felé. – A Szabó doktor úr meg úgy rohangál mostanában, mintha maga a végrehajtó kergetné... de hát ki nem ebben a házban? Bálint csak feszülten bólintott, fizetés után sietősen visszafordult a lépcsőház felé.
Az első emeleti fordulóban azonban lecsapott rá a ház nem hivatalos főszerkesztője. Erzsi néni úgy bukkant elő a korlát mögül, mint egy túlbuzgó szurikáta. Reccsenő hangon szólította meg a biztonsági őrt, szürke otthonkájának mintázata szinte tökéletesen egybeolvadt a málló vakolattal.
– Bálintka – sziszegte mézesmázos, mégis fagyos hangon. – Látom, nálad van az a szép papír. Remélem, pontosan tudod, mi történik, ha Enci fülébe jut Erika meg a kislány teljes igazsága. A tegnap esti titok drága mulatság, fiam!
Bálint torka kiszáradt, keze a zsebében szorította a papír éles szélét. Erzsi néni hálózata hatékonyabb volt, mint bármelyik hatósági bejelentő rendszer: nála semmi nem maradt rejtve. Székely Ricsi épp akkor sétált el mellettük a szuterén felől egy flakon csempészett osztrák öblítővel, de látva a feszültséget, azonnal visszavonulót fújt. Az idő sürgetett, és a zsarolás hálója egyre szorosabban fonódott a másodikon lévő gyanútlan lakás köré.