A folyosó szemei

Dániel, a babakocsi látványától megbénulva, hirtelen megfordult. A Vaszoly utca addigi csendje most nyomasztóan hatott rá, minden árnyékban fenyegetést látott. Gyors léptekkel indult vissza a ház felé, a folyosó viszonylagos zárt tere is biztonságosabbnak tűnt, mint a nyílt utca. Ahogy belépett a kapualjba, megcsapta orrát a friss pogácsa illata, ami Dezső bá lakásából szűrődött ki. A kedves, kalapos úriember épp most tette ki a napi adagot az ajtaja elé, egy pillanatnyi nyugalmat sugározva a ház feszült levegőjében. Dániel egy futó pillantást vetett a tálra, de a benne lüktető félelem elnyomott minden más érzést, elvonta figyelmét arról, hogy Székely Ricsi épp akkor pakolta be a csomagtartóját pár doboz osztrák kávéval a sarkon.
Bálint a barna borítékot szorongatta, ujjai az éleken jártak, mintha a papír maga is forró volna. Enci a kanapén ült, tekintete Bálinton. „Miért pont most? A rendőrök alig mentek el…” – suttogta, hangjában a tehetetlenség. Bálint maga elé meredt. „Nem tudom, de valakinek ez most fontos. És a kislány… erről is szó van benne.” A tegnap esti titok már nem volt eltitkolható, a boríték lepecsételt igazságként feküdt közöttük. A kinti zajok, a lépcsőházból beszűrődő morajlás, mintha mind a leleplezést sürgetnék. Még Fekete úr szigorú szabályai sem tudták elnyomni a falak között terjedő feszültséget.
Dr. Balog Henrik letette a telefont. A megbízója elégedetlen volt, de a „lehetőség” Líviával kapcsolatban felcsillant. A nővér dühös távozása mögött valami mást is látott, egy rést a páncélon. Balog lassan, kimérten indult el a folyosón a saját lakása felé. Elhaladt a hetedik lakás előtt, ahol Dr. Bordás András még mindig az ajtókeretben állt. „Ezek az új idők, Balog úr” – morogta az öreg professzor, anélkül, hogy Balogra nézett volna. „Már a rendőrök sem tudják, ki kit zsarol, csak idegesen rohangálnak.” Balog egy pillanatra megtorpant, de nem válaszolt, csak egy halvány mosoly jelent meg szája sarkában, mintha Bordás morgása megerősítette volna saját gyanúját.
Marietta az ablakból figyelte a folyosó nyitott ajtajait, a lakók feszült mozdulatait. Kívülről csendes volt, de a kémiai egyensúly felborulására utaló jeleket már messziről felismerte. A házban gyülemlő feszültség, mint egy instabil vegyület, bármelyik pillanatban robbanhatott. A gondolatai az édesanyja titkai körül forogtak, a receptköteles tabletták árnyéka ismét felsejlett. Vajon miért viselkedett Lívia olyan furcsán, miután távozott az ismeretlennel? A vegyész hallgató agya folyamatosan elemzett, de a válaszok egyelőre rejtve maradtak.