A zsarolás árnyéka a lépcsőfordulóban

Nóra leszegett fejjel sietett el mellettük a lépcső irányába, a fekete fóliás dobozt görcsösen a kabátja alá rejtve. Balog ügyvéd száraz, elégedett mosollyal hajtotta össze az iratot, ám a kapualj nyomasztó csöndjét egy fémes, éles hang törte meg az első emeleti pihenő felől. Erzsi néni állt a korlátnál, mint egy fekete árnyék, karcsú, bütykös ujjai közt a jól ismert, gyűrött barna borítékkal.
– Henrik úr jobb lenne, ha a saját dolgával törődne, mielőtt a közös képviselő megelégeli a tolakodását – szólt le az öregasszony, hangjában mély, rekedtes fenyegetéssel. Balog csak egy hűvös pillantást vetett rá, majd szó nélkül a kapu felé fordult, de a lépteiből érezhető volt a visszafojtott düh.
Amikor az ügyvéd nehéz léptei elhaltak az utcán, Erzsi néni intett Bálintnak. A biztonsági őr lassan, nehéz lábakkal indult fel a lépcsőn. Minden fok egy újabb súly volt a mellkasán. Az öregasszony nem hátrált meg; a fordulóban várta be, és a barna papírborítékot egészen a férfi mellkasához nyomta.
– Azt hiszed, hogy ha kikerülöd a kérdéseimet, a problémáid maguktól megoldódnak? – sziszegte Erzsi néni, miközben szúrós szemei Bálint arcát pásztázták. – Ha az áramhalál miatt megbénul a ház, és nem teszed meg, amit mondtam, ez a boríték még ma este Enci kezébe kerül. És akkor megtudja, hol éjszakázik Erika azzal a csecsemővel.
Bálint torka összeszorult, a hűvös lépcsőházban elöntötte a forróság. Tudta, hogy ebben a házban semmi sem marad titokban, de az időnyomás most végérvényesen fojtogatni kezdte.