A háromnapos ultimátum

Bálint tehetetlen dühhel kitért Erzsi néni fojtogató közelségéből, és a korlátba kapaszkodva hátrált egy lépést a félhomályos lépcsőfordulóban. A felette lévő emelet felől sietős, botladozó léptek zaja verte fel a ház feszült csendjét: Molnár Máté rohant lefelé a harmadikról, kezében egy sárga csekkes, hivatalos borítékkal. A fiatal IT-s arcán a kimerültség és a kétségbeesés éles vonásai tükröződtek; a felújítás elszállt költségei és az elszabadult hiteltörlesztők már hónapok óta felemésztették Biankával közös tartalékaikat.
Dr. Balog Henrik a kapualj árnyékából lépett elő, mintha pontosan erre a pillanatra várt volna. Elegáns, sötét kabátját igazítva állta útját a lefelé igyekvő fiatalembernek. Hűvös, kimért hangja jéghideg eleganciával hatolt át a lépcsőház levegőjén.
– Molnár úr, a bank türelme elfogyott – szólalt meg Balog, és egy éles szélű, nehéz névjegykártyát csúsztatott Máté görcsösen szorító ujjai közé. – A kényszerértékesítési eljárást elindították. Ám a befektetőcsoportom hajlandó átvenni a tőketartozást, ha még a héten aláírják a vételi megállapodást. Különben Bianka még a hónap vége előtt csomagolhat.
Máté torkán akadt a szó, ökle fehéredésig szorult. A lépcsőház nyomasztó falai közt a csapda végérvényesen bezárult felette. A magasból, a második emeleti korlát rései közül eközben egy apró kék kijelző fénye pásztázta őket: a hétéves Miri némán tartotta a telefonját, élőben közvetítve az online térbe a kapualjban zajló drámát.