A zárt ajtó mögött — visszhang

Míg a felsőbb emeleteken elszabadult a pokol a sötétségbe borult folyosón, odalent a földszinten Erika kihasználta a kaotikus kavarodást. A karján alvó csecsemővel és a kórházi leletekkel teli mappával bemenekült Dr. Szabó András félig nyitott rendelőjébe. Bálint a zseblámpája imbolygó fénykévéjében csak egy pillanatra pillantotta meg a nő sziluettjét, de azonnal utánaeredt.
– Erika, állj meg, ezt most megbeszéljük! – sziszegte halkan, nehogy a gangon kiabáló lakók meghallják.
Mielőtt azonban elérte volna a bejáratot, a rendelő nehéz tölgyfa ajtója kattanva bezárult, és a zárban megfordult a kulcs. Bálint rácsapott az üvegezett felületre. A félhomályos rendelőben az alkohol- és adósságszagú orvos lépett az ajtóhoz, arcát megvilágította a kintről beszűrődő vészvilágítás halvány derengése.
– Egy lépést se tovább, Bálint – szólt ki Szabó, hangjában hideg, elszánt gúnnyal. – Nem hiányzik ide a dráma, pláne nem most, amikor Fekete Zoltán amúgy is minden sarokba beleköt.
– Nyisd ki! Nem hagyhatod, hogy visszamenjen a hidegbe! – fújtatott Bálint.
– A gyerek biztonságban van nálam. De te egy lépést sem teszel be ide, amíg meg nem egyezünk – nézett végig rajta az orvos. – Balog Henrik holnap reggel behajtja rajtam az elmaradt kártyaösszeget. Ha nem szerzel nekem félmilliót, hogy kifizethessem az ügyvédet, a barna boríték tartalmát még ma este Enci kezébe adom. Meg az egész ház megtudja, kinek a nevén fut az a baba.
Bálint tehetetlen dühében a kilincsbe kapaszkodott, de tudta, a hurok végleg rászorult a nyakára.