A vörös pecsét árnyékában

Dániel lassan visszalépett a második emeleti korláttól. A sötét lépcsőházban Erzsi néni szavai még mindig ott visszhangoztak a hideg falak között, de a férfi már nem a lenti alakokat figyelte. Megfordult, és a saját ajtajához hátrált, ahol a félhomályban valóban ott feküdt a lábtörlő szélén a vaskos, hivatalos küldemény. Amikor lehajolt érte, a kemény papír érintése szinte égette a reszkető ujjait.
Lent Bálint rászorított a fémkulacsra, és éles, fojtott hangon lépett egyet Dr. Balog Henrik felé, aki a falhoz lapulva próbált kimaradni a szóváltásból. Az ügyvéd arca kőkeménnyé vált a sötétben, de nem hátrált meg.
– Erzsi néni, maga túl sokat sündörög a mások ajtói előtt – sziszegte Bálint, miközben a düh és a tehetetlenség viaskodott benne.
Ekkor azonban a szuterén felől szúrós, kénes gázszag csapott fel a lépcsőházban. A hűvös huzat végigsöpört a lépcsőfordulón, magával hozva a pince mélyéről szivárgó fojtogató levegőt. A szomszédos II. emeleti ajtó mögött, ahol Nóra nemrég osztotta meg a lakást Enci és Réka között, villanásnyi fény szűrődött ki a küszöb alatt – a bent lévők óvatosan hallgatóztak a kinti zűrzavarban.
Dániel feltépte a borítékot a másodikon. A homályban alig látta a betűket, de a piros végrehajtói bélyegző körvonalai félreérthetetlenek voltak. A tegnap esti titkos döntése nem maradt fedezékben, és a gázszag fojtogató jelenléte jelzésértékű volt: a házban a lappangó feszültség most ért el a robbanáspontig.