A vizsgálófülke árnyékában

Bálint a falnak vetette a hátát, tüdeje zihálva szívta be a rendelő szúrós fertőtlenítőszagát. Erika tekintete kétségbeesetten fúródott a férfiéba, miközben a karjában tartott csecsemő halk morajjal megmozdult. Az orvos nem tágított, remegő keze még mindig a kulcson pihent, szemében pedig ott bujkált az a veszélyes téboly, amit csak a teljes eladósodottság és a sarokba szorítottság szülhet.
– Három napot kérek – préselte ki Bálint a fogai között, miközben agyán lázasan futottak át a lehetőségek. Székely Ricsi csomagtartóból árult szürkeügyei vagy a biztonsági szolgálatnál vállalt túlórabónuszok sem lennének elegendők arra a tételre, amit Balog Henrik ügyvédként követelt a leharcolt dokitól. – Nem teríthetsz ki semmit. Ha Enci megtudja, teljesen ellehetetlenülök ebben a házban.
Dr. Szabó gúnyosan elmosolyodott, de a szája széle megrezzent. Mielőtt válaszolhatott volna, a tejüveges ajtó előtt egy sötét árnyék tornyosult fel. Nem Erzsi néni bizonytalan alakja volt az, és nem is Enci léptei kísérték: kemény, határozott cipősarkak koppantak a kövezeten, majd a kilincs tompán, erőteljesen megrándult.
Erika elfojtott zihálással húzódott beljebb az iratszekrény mögé. Bálint önkéntelenül elé lépett, elvágva az orvos útját. Szabó arca egyetlen pillanat alatt vesztette el maradék színét.
– Henrik az... – suttogta kétségbeesve az orvos, és a zár felé kapott. Bálint azonban elkapta Szabó csuklóját. A szorítása kemény volt, az éjszakai műszakok rutinja dolgozott benne.
– Nem nyitod ki – sziszegte Bálint. – Előbb tisztázzuk, mit mondasz neki a tartozásról.