A víz elakad

Fekete Zoltán szavai hidegen hasítottak át a sötétségen, de a lakók haragja már olyan mélyen gyökerezett, hogy a képviselő bürokratikus szigorúsága csak olaj volt a tűzre. „Tudja, mit, Fekete úr? Most nem az a legnagyobb baj, hogy mi a zajszint!” – kiáltotta Balint, hangjában a düh és a tehetetlenség elegye. Bezeredi Melinda eközben valahol a sötétben dühösen a falra csapott, aminek tompa puffanása még a káoszban is hallatszott. A levegő vibrált a felgyülemlett indulatoktól, de mielőtt a vita újabb fordulatot vehetett volna, egy éles, fröcsögő hang zökkentette ki őket.
A földszinti mellékhelyiség felől furcsa, gurgulázó zaj hallatszott, majd hirtelen elhalt. Pillanatokkal később, a csendben egy vékony vízsugár sziszegése törte meg a némaságot, ahogy valahonnan, a falból csöpögni kezdett a víz. „A fenébe! A víz is elment!” – morogta Kovács Tibor, Tibor bá, ahogy a zsebében tapogatózott a kulcsai után. Az öreg villanyszerelő a zajra jött elő a lakásából, tekintetét a sötétben is élesen szegezte a hang forrására. Dühösen sziszegte a fogai között: „Ez már csak nekem hiányzott a vénségemre!”
Tibor bá, aki nemrég még Miri kék képernyőjének derengő fényét figyelte, most egyedüli pragmatikus hangként, morogva indult a hang irányába, kezében egy gyertyával, amit valahonnan sebtében előkapott. „Ki az a hülye, aki hagyta, hogy idáig fajuljon a dolog?!” – hallatszott Dr. Szabó András hangja, aki a sötétben is a bűnbakot kereste. Erika eközben szorosan Balint karjába kapaszkodott, és suttogva kérdezte: „Mi lesz most, Balint? Még a víz is elment!”
Dániel, aki még mindig a telefonja képernyőjének kísérteties fényében lebegett, figyelmen kívül hagyta a vízcsobogást és a lakók egyre fokozódó pánikját. A fenyegető üzenet súlya elnehezítette a gondolatait, és a sötétség csak felerősítette a titka miatti szorongását. Miközben a többiek a vízproblémával voltak elfoglalva, ő a gangon állt, és az ajtók közötti réseken átszűrődő halvány fényeket figyelte, mintha azokból olvasná ki a jövőjét. Szabó Gábor, aki éppen egy vödörrel sietett volna a folyosóra, hirtelen megállt. Pillantása Etelkába fúródott a félhomályban, majd gyorsan elkapta, mintha valami régi emlék villant volna fel benne. Gyorsan, meglepően szívélyesen biccentett Dr. Bordás András felé, aki Etelkával együtt állt. A professzor elégedetten hunyorított, a hirtelen jött tisztelet nyilvánvalóan imponált neki.
A gangon a harag és a félelem szaga keveredett a szivárgó víz enyhe, dohos illatával. A váratlan műszaki hiba újabb réteggel toldotta meg a ház amúgy is ingatag nyugalmát.