A hatóság ultimátuma — más fényben

A sötétben tapogatózó lakók moraja felerősödött, ahogy Tibor bá eltűnt a mellékhelyiség felé, a gyertya halvány fénye nyomán. A csöpögés egyre szaporább lett, a falból szivárgó víz a padlóra csapódva tompa, idegesítő ritmust vert. A lincshangulat nemhogy csillapodott volna, inkább újabb táptalajt kapott a friss problémától. „Ez már csak hab a tortán!” – kiáltotta dühösen Bezeredi Melinda, a hangja remegett a kétségbeeséstől és a felgyülemlett frusztrációtól.
Éppen ekkor, a sötétség és a káosz közepette, egy váratlan fényforrás villant fel a bejárati ajtó irányából. Két, ismeretlen alak lépett be a gangra, zseblámpájuk erős sugara végigpásztázta a lakók döbbent arcait. „Katasztrófavédelem!” – hangzott egy határozott, parancsoló hang. A másik, egy éles vonásokkal rendelkező nő, az építésügyi hatóságtól érkezett. A levegő azonnal megfagyott. Fekete Zoltán, aki eddig a fal mellett, a biztonságos távolságból figyelte az eseményeket, most előrelépett. Tekintetében a szabálymániás ember riadalma keveredett a hirtelen jött felelősség súlyával.
A két hatósági személy rövid, de alapos szemlét tartott, a zseblámpák fénye minden repedést, minden ázott foltot kiemelt. A pincében terjengő gázszag és a túlhajszolt elektromos hálózat – Sipos bányászgépeinek és Karesz erősítőjének köszönhetően – már korábban is riasztotta a szomszédos ház egyik lakóját, de a mostani állapotok túlmutattak a puszta aggodalmon. A csendes szemle után a katasztrófavédelem embere Fekete Zoltánhoz fordult, kezében egy sokkoló jegyzőkönyvvel.
„Közös képviselő úr, az épület közvetlen életveszélyes állapotban van” – mondta kimérten. „Két opció áll a társasház előtt. Vagy elindítanak egy azonnali, csillagászati összegű kényszerfelújítást, amihez a lakóknak azonnal ki kell fizetniük a megemelt felújítási alapot, vagy az épületet hivatalosan lakatlanná nyilvánítjuk, és mindenkit kilakoltatunk. Határidő: holnap reggel kilenc óra.”
A kijelentés súlya alatt a gangon eluralkodott a néma döbbenet, majd a feszültség robbanásszerűen szabadult fel. Balint ökölbe szorította a kezét, Erika mellé szorult, tekintetében most nem csak a félelem, hanem a tiszta düh izzott. Dr. Bordás András arca eltorzult a méregtől, a régi sérelmek és a fenyegető kilakoltatás gondolata szinte fojtogatta. Dániel, aki addig a fenyegető üzeneténél fogva a telefonjába temetkezett, most felnézett, és arca elfehéredett. A személyes titkai helyett most egy sokkal nagyobb, kollektív fenyegetés árnyéka vetült rájuk. A Vászoly utca 6. lakói, a sötétség és a romlás fogságában, egyik pillanatról a másikra az utcára kerülhettek. Fekete Zoltán, a megtestesült bürokrácia, most tehetetlenül állt a helyzet szorításában, miközben a lakók haragos, kétségbeesett tekintete rászegeződött. A házban addig pislákoló remény is kihunyt, csak a kilátástalan jövő sötét árnyékai maradtak.