A holnap reggeli ítélet

A csendes döbbenet gyorsan morajlásba, majd hangos méltatlankodásba torkollott. Balint öklét szorítva tört meg először. „Ez meg mi a fene?! Holnap reggel kilenc óra? Azt hiszik, bankot raboltunk a sötétben?!” – kiáltotta, hangja éles volt. Erika mellette félelemtől tágra nyílt szemmel állt.
Bezeredi Melinda, a háztartásbeli, kezét csípőre téve lépett elő. „Jó, jó, de honnan vegyünk mi ennyi pénzt?! A közös költséget is alig fizetik ki egyesek! Talán a tegnap esti titok is ki fog derülni, ha mindannyian az utcára kerülünk!” – mordult, tekintetével Dániel felé villant, aki összerezzent. A tegnapi események és a mögötte lapuló félelem hirtelen újra tapinthatóvá vált a levegőben.
Dr. Bordás András, akinek arca már eddig is méregtől lilult, előhúzta a régi sérelmek tárházát. „A 3.60-as kenyér idejében ilyen nem fordulhatott volna elő! Akkor még érték volt a szakértelem! Most meg, tessék, idejutottunk! R=U/I, ezt kérem, még egy óvodás is tudja, de Karesz úr erősítője miatt nem a képletek, hanem a kilakoltatás lebeg a fejünk felett!” – vicsorgott, majd dühében a fekete falba rúgott, ami csak egy apró porfelhőt kavart.
Fekete Zoltán sápadtan próbált szólni, de a szavak elakadtak a torkán, mintha a ház szívta volna el a levegőt. A hatóságiak, mint két kőből faragott szobor, türelmesen, ám kérlelhetetlenül figyelték a kibontakozó lincshangulatot. Dániel, elkerülve Melinda pillantását, azon gondolkodott, vajon a tegnap esti titok súlya könnyebb-e, mint a holnap reggel kilenc órás határidő. A telefonja, benne a fenyegető üzenettel, szinte égett a kezében. A Vászoly utca 6. lakói tudták, hogy most már nem elég Kareszt szidni. Egy sokkal nagyobb probléma tornyosult föléjük, és a megoldás csillagászati összegű volt, akárcsak a végtelen űr, ahonnan nincs visszatérés.