A visszaszámlálás pillanata

Dániel a korlátba kapaszkodva várt, míg Székely Ricsi nehéz léptei elhalnak a lépcsőház alsóbb szintjein. A csomagtartó-kereskedő gúnyos félmosolya még ott lebegett a sötétben; Ricsi pontosan tudta, milyen az, amikor valaki lebukni készül, még ha nem is sejtette a számkódok mögötti valódi tétet. Dániel tenyere izzadt, a telefon kijelzője szinte égette a zsebét a szöveten keresztül.
Elindult a saját ajtója felé, de a kulcscsomó csörrenése áruló módon visszhangzott a vak sötétségben. Ahogy a zárba próbálta illeszteni a tollat, az első emelet felől egy szokatlanul tiszta, teátrális suttogás szegeződött a hátába. Várkonyi, a szomszédos lakás félig nyitott ajtaja mögül leselkedve szavalt valami fojtott, drámai sorokat a láthatatlan bűnökről. A színész paranoiás jelenléte csak fokozta Dánielben az üldözöttség érzését: úgy tűnt, a ház minden fala őt figyelmezi.
Beosont a lakásába, és rácsapta az ajtót a folyosó fojtogató csendjére. A vaksötét előszobában a mobil újra vibrálni kezdett a markában. Az ismeretlen feladó nem teketóriázott, az újabb üzenet mértani pontossággal mérte ki a csapdát: „Tíz perced van elküldeni az igazolást a törlésről. Ha visszakozol, a cégjegyzék fájljai a hatóság szerverén kötnek ki.”
Dániel az ablakhoz lépett. Odalent az utcán egy elhaladó autó fényszórója hosszú, fenyegető árnyékokat vetett a nappali falára. A feje lüktetett: a felmondása óta felhalmozódott adósságok, a családi elvárások és a tegnap éjszakai elkeseredett adatolvasás most mind egyetlen pontba sűrűsödtek. Ha a zsaroló beváltja az ígéretét, nemcsak a karrierje ér véget, de a szabadságát is elveszíti.