A kijelző árnyékában

Dániel mozdulatlanul állt a második emeleti korlátnál, miközben a mobil kijelzőjének hideg fénye alulról világította meg megfeszülő arcát. A névtelen számról érkező üzenet ott villogott a sötétben: „Tudom, mit tettél tegnap este. Ha nem lépsz, a hatóság is megkapja a fájlokat.” A telefon reszketett a tenyerében. Tegnap éjjel, amikor végső elkeseredésében belépett a védett adatbázisba és áttöltötte a bizalmas cégjegyzéket, még azt hitte, senki sem figyelte a digitális nyomait. A gyomra most görcsbe rándult a felismeréstől.
A földszinti folyosón Fekete Zoltán, a közös képviselő próbált utat vágni a pánikoló lakók között, miközben megszokott szigorával jegyzetelt a sötétben, de Dániel számára a ház moraja teljesen elhalványult. Kényszeresen nyomkodta a képernyőt, próbálta visszakövetni a hívóazonosítót, ám a rendszer csak egy névtelen proxy-címet adott ki. A tegnap esti meggondolatlan döntés csapdába ejtette.
Ekkor a lépcsőforduló árnyékából Székely Ricsi bukkant elő. A csomagtartó-kereskedő gyors, halk léptekkel haladt felfelé, s ahogy elhaladt Dániel mellett, éles, gyanakvó pillantást vetett a kékellő kijelzőre. Dániel ösztönösen a zsebébe süllyesztette a telefont, de a feszültség szinte kibírhatatlanná vált: tudta, hogy a sötétség leple alatt nemcsak az áram halott a házban, hanem a saját titka is elkezdett önálló életet élni.