A megolvadt szigetelés

Bálint nyers mozdulattal rántotta el a vállát Balog Henrik fagyos szorításából, de a sötétben nem látott többet az ügyvéd sziluettjénél. A lépcsőház szűk falairól szaggatottan verődött vissza a pincerendszerből felhallatszó tompa csattanás és Miri ijedt nyüszítése. Erika a korlátnak támaszkodva zihált, törött, fojtott hangja alig érte el Bálint fülét: a munkahelyi lebukás, az elhallgatott terhesség és az elszabaduló adósságok súlya egyszerre roppantotta össze a nőt.
Ekkor egy sárgás, villódzó fénysugár vágott át a vakító feketeségen a földszint felől. Kovács Tibor, a ház öreg villanyszerelője nehéz léptekkel, kopott akkumulátoros lámpájával csoszogott elő az ajtójából.
– Agyatlan vénbolond... hát mit képzel ez a Bordás?! – morogta Tibor bá, ahogy a korlátba kapaszkodva indult a főkapcsoló felé. – Nem elég lecsapni, ha a fél ház illegális rákötésekkel meg kriptobányákkal van teli!
A földszinti rendelő ajtaja nyikorogva nyílt ki. Dr. Szabó András támolygott ki a folyosóra, reszkető kézzel próbálva meggyújtani egy olcsó öngyújtót. Az orvos arca szürkésfehér volt a félelemtől: Balog fenyegető jelenléte a fordulóban és a zsarolási háló összecsapó hullámai a saját lebukását vetítették előre.
Ugyanekkor Dániel rontott ki a második emeleti lakásból, mobilja kijelzőjének kék fénysugarában kétségbeesetten szorongatva a telefont. A képernyőn egy névtelen számról érkező, fenyegető üzenet világított.
Amikor Tibor bá rávilágított a nyitott elosztószekrényre, a sárga fényben maró, égett műanyag szaga csapott fel. A főkapcsoló nem egyszerűen leoldott: a túlterhelt vezetékrendszer főcsatlakozója teljesen megolvadt, fémmentes szikraeső nyomát és vörösen izzó maradványokat hagyva a dobozban. A ház nem kaphatott újra áramot egyetlen mozdulattal – a veszély bent rekedt a falak között.