A vibráló némaság

A földszinti feszültségből kiszakadva Kelemen Dániel a második emeleti lakása félhomályában állt, és görcsösen szorította a telefonját. A kijelző épp most villant fel egy ismeretlen számról érkező üzenettel: „A tegnap esti tranzakció visszavonhatatlan. Várjuk a második lépést.” A tenyere megizzadt a műanyag tokon. Tegnap éjjel, amikor a munkahelyi kiégés és a fojtogató magány elhomályosította az ítélőképességét, meggondolatlanul beleegyezett valamibe a hálózaton, amit most kényszeresen próbált visszacsinálni. A pulzusa a fülében dobolt, újra meg újra frissítette a képernyőt, de a sorok nem tűntek el.
A folyosóról éles, vágó hangok szűrődtek be. A szuterénből felrobogó Székely Ricsi dühösen csapta be a rácsos ajtót, miután Toemai főtörzs hirtelen rendőri minőségében próbált tőle igazolványt kérni a lépcsőaljban. Ricsi nyers káromkodással kísérve méregette a folyosót, miközben Dr. Balog Henrik hideg, élére vasalt eleganciával lépett ki a tizes lakásból. A kényszerárverező ügyvéd gúnyos, éles mosollyal kísérte a felindult csempész mozdulatait, kihasználva a lépcsőházi zűrzavart.
Ekkor Enci viharzott fel a lépcsőfokokon, szinte elvakulva a dühétől és a sértettségtől. Szó nélkül száguldott el Dániel ajtója előtt, fel sem nézve, miközben Bálint kétségbeesett hangja visszhangzott utána a lenti fordulóból.
Dániel hátrált egy lépést a kémlelőnyílástól. A házban mindenki a saját nyílt háborúját vívta, de az ő kezében rezgő kijelző olyan titkos csapdát rejtett, ami bármelyik pillanatban felrobbanhatott.