A keretbe zárt múlt

Bálint még ott állt a lépcsőforduló fagyos csendjében, amikor a kapu súlyos szárnya nyikordulva kitárult a földszinten. Egy elegáns, de láthatóan kimerült nő lépett be a homályos előtérbe, karjai között egy gondosan selyempapírba csomagolt, kopott fa képkeretet szorítva. Bezerédi Melinda volt az – Erzsi mama nevelt lánya, aki évek óta nem tette be a lábát a Vászoly utcába.
Ahogy a nő az első emeleti lépcső felé indult, a volt kisbolt hűvös bejáratánál épp akkor bukkant fel Szilágyi Marika. Az asszony éles szeme azonnal kiszúrta a kilógó kartonlapot és a selyempapír alól felsejlő, besárgult fotót.
– Melinda, drágám? Hát te mit keresel itt ebben a nagy zűrzavarban? – kérdezte Marika halk, kíváncsi tónusban, miközben lépteit a jövevény felé igazította.
– Erzsi mamához jöttem. Apám hagyatékából került elő ez a kép – válaszolta Melinda fojtott hangon, és ahogy megigazította a terhet a karjában, a fedőpapír kissé félrecsúszott.
Marika szeme tágra nyílt. A felvételen a néhai Bezerédi Ferdinánd mellett Erzsi mama állt fiatalon, előttük pedig négy gyermek kapaszkodott egymásba: Melinda, Enci... és a karon ülő kis Bálint. A megfakult papír egyetlen pillanat alatt rendezte át a ház felett lebegő sejtelmeket. Marika azonnal megértette, hogy a múlt gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a falak tövében, mint azt bárki hitte volna a folyosókon. Fekete Zoltán eközben szótlanul mérte fel a földszinti folyosót, mintha a felgyülemlett adósságok mellett a ház lappangó titkai is az ő vállát nyomnák.