A vádak fojtogató gyűrűje

Dr. Balog Henrik csúszós léptekkel hátrált a pincetorkot elzáró sárga szalagtól, miközben füléhez szorította a rezgő telefont. A hűvös, kimért eleganciája mögött most először derengett fel a tiszta pánik: a vonal túloldalán nem a szokásos megbízója, hanem a tegnapi titkos tranzakciók és a hitelezők zárolási értesítője fogadta. Tekintete akaratlanul is rátapadt a felette lévő folyosóra, ahol Kelemen Dániel az ajtókeretnek feszülve, görcsösen szorította a saját mobilját.
A kilences lakás ajtaja halkan megmozdult, és Bartha Zsófia lépett ki a gangra. Fehér pamutruhája szinte világított a koszos, félhomályos lépcsőházban. Kezében még füstölt a zsálya, de a tértisztító mozdulat félbeszakadt, amikor meglátta a pincénél pecsételő egyenruhásokat. Az ezoterikus nyugalom álarca azonnal lehullott róla; a lelepleződéstől való rettegés fojtogatta, hiszen pontosan tudta, mit rejteget a kamrájában az elmaradt számlák és Köves Dezső bá hamisított igazolásai között.
Lent Bálint még szorosabban ölelte magához a csecsemőt, háta mögé utasítva a remegő Erikát. Attól félt, hogy a katasztrófavédők kiürítési parancsa miatt a hatóságok minden zugot átfésülnek, és fény derül az eltitkolt babára, na meg az Erzsi nénitől kapott barna boríték tartalmára. „Fekete Zoltán ma is körbejárt a házban, mindent látott” – suttogta feszülten Erika fülébe, miközben a közös képviselő fenyegető árnyéka rányomta bélyegét a lépcsőházra.
Balog Henrik eközben lassan elindult felfelé a fokokon, cipősarka baljóslatúan kopogott a kövön. A merev, feszült tekintetek egymásba fúródtak: Dániel felülről, Zsófia a gang széléről, Bálint pedig a sarokból figyelte az ügyvéd közeledését. Mindhármukat ugyanaz a tegnap esti bűntudat és a hatósági pecsétek hideg valósága tartotta fogva, miközben a házban lassan elfogyott a levegő.