A túlterhelt hálózat árnyai

Az udvari ablakon kitekintve Dániel a belső udvar félhomályát pásztázta. A szűk térben Székely Ricsi állt a nyitott csomagtartójú autója mellett, és sietősen csúsztatott át egy papírdobozt egy várakozó vevőnek. A mozdulat halk volt és gyakorlott, de a házban uralkodó feszültségben még a csomagtartó lecsapódása is éles csattanásként hatott.
Ezzel egy időben a földszinti lépcsőfordulóban megjelent Fekete Zoltán. A közös képviselő csípős pillantással méregette a fali villanyórákat, amelyek baljósan berregtek a túlterhelt hálózattól. Zoltán ma is köreit rótta a házban, jegyzettömbbel a kezében, sűrűn csóválva a fejét a felpörgött számlálók láttán.
Dr. Szabó András, akinek léptei még mindig dühösen visszhangoztak a kőlapokon, a kapualj felé tartott. Amikor meglátta Ricsit, megtorpant, és idegesen a zsebébe nyúlt. Az orvos keze láthatóan remegett; Balog ügyvéd szorítása miatt sürgősen fedezetre volt szüksége, de a csempész egyetlen nemet intő fejmozdulattal utasította vissza a közeledését.
Dániel az ablaküvegnek támasztotta a homlokát. A konyhában maradt telefonja hirtelen ismét megszólalt a sötétben. Nem csörgött, csak egy rövid, fémes jelzést adott – egy újabb dokumentum érkezett a névtelen feladótól.