A törölt adatnyom

A fenyegetés után a lépcsőház folyosóján elülő üvöltözést fojtott suttogás váltotta fel. Dr. Balog kimért lépteinek zaja alábbhagyott, ahogy az ügyvéd visszahúzódott a tízes lakás védettségébe, hagyva, hogy a sötétség újra rátelepedjen a második emeletre. Dániel hátat fordított Gábornak és Encinek, majd a nyirkos fal mentén tapogatózva hátrált a saját ajtója felé. A tenyere szokatlanul hideg volt és izzadt.
A nadrágzsebében lapuló telefon hirtelen éleset rezzent. A képernyő vakító, kékes derengése megvilágította Dániel elgyötört, karikás szemét. Egyetlen ismeretlen számról érkező push-értesítés villant fel a kijelzőn, pontosan úgy, ahogy tegnap éjfélkor. „A csomag megérkezett. A tranzakció lezárva” – állt a titkosított üzenetben.
A gyomra görcsbe rándult. Tegnap este, amikor a kiégés és az elviselhetetlen szorongás szélén állva meghozta az elhamarkodott döntést – hogy a céges szerverről kinyert belső adatcsomagot átadja a névtelen vevőnek –, még azt hitte, ezzel megváltja a szabadságát az elszálló hitelek szorításából. Most, az áramszünet borította, paranoiától feszült házban rádöbbent, hogy mekkorát hibázott.
Kényszeresen nyomkodta a kijelzőt, lázasan törölte a csevegési előzményeket, miközben Enci dühös, akadozó szitkozódása még mindig ott lebegett a sötét folyosón. Dániel a saját kilincsig hátrált, és mielőtt belépett volna a sötét lakásába, még egyszer hátrapillantott: úgy érezte, a falak mögül mindenki őt figyeli, és a tegnap esti titok többé már nem marad rejtve.