A boríték a küszöbön

Dániel ráfordította a kulcsot a zárban, és a sötét előszoba némaságában próbálta lecsillapítani a zihálását. A lépcsőházi lincshangulat elült mögötte, de a lakás nyomasztó csöndje nem hozott megkönnyebbülést. A zárt ajtón át a szomszédos gangról halk léptek zaja hallatszott: Székely Ricsi surrant el a korlát mellett a sötétben, szokás szerint valamilyen feketén beszerzett szállítmánnyal a karja alatt.
Dániel tenyere még mindig izzadt a mobiltól. Bár a törlés gombot kényszeresen megnyomta, a telefon halk, fémes rezgése újra megrázta a kezét. Nem push-értesítés érkezett, hanem egy névtelen hangfájl. Amikor remegő hüvelykujjal rákoppintott a lejátszásra, a hangszóróból a saját tegnap esti szavait vágta vissza neki a készülék: azt a pillanatot, amikor eladta a céges belső hálózat kódjait.
A szorongás hideg hullámként áradt el benne. Valaki nemcsak megvette az adatokat, de rögzítette is az alku percieit. A folyosóról ekkor halk, óvatos kopogás hallatszott. A kulcslyukon túl Köves Dezső bá állt egy zseblámpával, éppen a közös képviselő, Fekete Zoltán szigorú hirdetményeit kerülgetve a falon. A nyomdász öregúr nem kérdezett semmit, csak egy formanyomtatványos borítékot csúsztatott be a küszöb alatt.
Dániel felvette a papírt. A banki igazolás hátuljára valaki piros tollal egyetlen sort firkált: „A hiteled törlesztve, de a tartozásod felénk most kezdődik.”