Rideg fény a második emeleten

Gábor ökle tompán dörrent a második emeleti tölgyfa ajtón. A zár túloldalán Karesz zihálása hallatszott, amint kétségbeesetten tolta a reteszt, miközben Dániel és Enci a sötétben egymásnak feszülve követelték a villanyóra elosztójának kulcsát. A lincshangulatot nem a szomszédok könyörgése, hanem egy hirtelen felvillanó, jéghideg, vakító LED-fénycsóva vágta el.
Dr. Balog Henrik lépett ki a tízes lakásból. Elegáns otthoni köntösében, szilárd tartással állt meg a tomboló csoport mögött, s a fénnyel közvetlenül Gábor arcába világított. Nem emelte fel a hangját, mégis minden szava pengeélesen hatolt át a lépcsőházi zűrzavaron.
– Ha rárugják azt az ajtót, Gábor, a rongálás és a magánlaksértés költségeit maga fogja kifizetni a hiányzó vállalkozói adójából – mondta kiégve, rideg kimértséggel. – Karcsi illegális rákötése és Bendegúz bányászgépei pedig épp most perelték el a ház közös biztosítását. Velem vagy a rendőrséggel akarják ezt megbeszélni?
A fenyegetés súlya alatt a düh egy pillanatra megtorpant. Lenn, a szuterén korlátozott fényében Lugosi Jenő rekedt, rettegő baritonja törte meg a dermedt csendet.
– A hatóságok! A hatóságok már úton vannak! Tönkretettek mindent! – kiáltotta a lecsúszott énekes, miközben kétségbeesetten kapaszkodott a pincekorlátba.
Székely Ricsi gyors mozdulattal fújta el az öngyújtója lángját, és a sötétben határozottan megragadta Jenő karját. A csomagtartóból mentett csempészáruk dobozai fenyegetően zörögtek a lábánál: a rendőrség volt az utolsó dolog, amire most bárkinek szüksége volt.