A törlesztő fojtogató árnyéka — új hang

Bálint lassan elhátrált a rendelő tömör tölgyfa ajtajától, tenyere még sajogott a hiábavaló ütéstől. Szíve hevesen vert a mellkasában, miközben megpördült a sarkán. Enci alig három lépésre állt tőle a lépcsőfokon, tágra nyílt, rémült szemmel figyelve a férfi minden mozdulatát. Mielőtt azonban bármelyikük megszólalhatott volna, a harmadik emeletről lefelé siető Molnár Máté nehéz léptei verték fel a lépcsőház csendjét.
Máté sápadtan, egy felbontott banki felszólítást szorongatva lépkedett lefelé, sarkában a kimérten lépkedő Dr. Balog Henrikkel.
– Gondolja át alaposan, Máté – szólalt meg Balog hűvös, végtelenül nyugodt hangon, miközben elegáns öltönyének mandzsettáját igazgatta. – A törlesztőrészlet jövő hónaptól a duplájára ugrik. A ház felújítási alapjának rendkívüli befizetése végleg bedönti a költségvetésüket. Egy diszkrét, azonnali adásvételi opció most még megmentheti önöket a teljes csődtől.
Máté leért a földszintre, gépiesen megállt a postaládák mellett. Ujjai görcsösen rászorultak a papírra, de a kapualjban várakozó Fekete Zoltán félrenézett; a közös képviselő tehetetlenül hallgatott az ügyvéd jelenlétében.
Balog pillantása Bálintra siklott, sötét szemeiben gúnyos megértés villant. Enci lépett egyet Bálint felé, és fojtott, szaggatott hangon kérdezte:
– Bálint... miért mondta a doktor, hogy félmilliót kell adnod neki? Milyen papírokról beszélt?
Bálint torka kiszáradt, miközben Balog egy tollat húzott elő a zsebéből, és Máté felé nyújtotta. A hurok mindenkin egyszerre szorult meg.