A titok visszhangja

A tompa puffanás hangja elnyelődött a fojtogató szagban, és a lakók egy pillanatra mozdulatlanul álltak, mintha a sötétség megkötötte volna őket. Székely Ricsi dühös arckifejezése valami félelemmel vegyült. Felhorkant, és anélkül, hogy végiggondolta volna, a szuterén ajtaja felé indult, mintha valamilyen belső ösztön – vagy épp a csempészett áruja iránti aggodalom – hajtotta volna. Léptei bizonytalanul koppantak a sötétben.
A rendőrök, akik eddig a lépcsőházban álltak tanácstalanul, most az adóvevőért kapkodtak. „Vegyi anyag, vagy gáz szivárgás… azonnal szakértői segítség!” – dadogta az egyik, miközben a kollégája már köhögve hátrált az emeletek felé. Dr. Szabó András, a háziorvos, aki a földszinti rendelője ajtajában állt Erikával, most reszketve szorította a nő karját. „Ez rossz. Nagyon rossz” – suttogta, és rettegett, hogy ez a felfordulás előhozza az ő titkait is. Erika is sápadtan bámult a sötétségbe, a gyermekére gondolt, aki talán a rendelő mögötti kis szobában aludt.
Bálint végül iszonyatos erővel rántotta ki a karját Erzsi néni szorításából. „Hagyjon békén, mama!” – mordult, hangjában a düh és a pánik keveredett. Az öregasszony ingatta a fejét, de nem próbálta visszatartani, csak maga elé motyogott valamit a barna borítékról és Balog Henrikről. Bartha Zsófia a mellkasához kapott, a hitele, a ház, a szag – minden egy hatalmas, széteső káosznak tűnt. A tegnap esti titok, Dániel ismeretlen üzenete, most mindennél valóságosabban kísértette. A lány tudta, hogy ez nem csak egy egyszerű áramkimaradás.
Kelemen Dániel, akinek a lakásából eddig csak a képernyők kék fénye szűrődött ki, most maga is kilépett a folyosóra. Szemei tágra nyíltak a sötétben, és a fojtogató szag, a szuterén felől jövő hangok, mind-mind a tegnap esti döntését juttatták eszébe. A kezét a zsebébe süllyesztette, ahol a telefonja lapult. Kényszeresen elővette, és a sötét kijelzőt bámulta. Mintha várna valamire, egy újabb, ismeretlen üzenetre, ami a tegnap este óta kísérti. Elfordult, tekintete a lépcsőházra siklott, mintha a falakban is a titkát keresné.
Marietta, aki a korláthoz tapadt, most hirtelen megszólalt. „Ez nem gáz! Gyógyszerszag… valami… keverék. Érezni a levegőben!” Dr. Bordás András, bár reszketve, de a lány szavaira felkapta a fejét. „Mi? Gyógyszer? De mégis miért lenne…” – A szavai elhaltak, amikor a pincéből ismét egy halk, de élesen hallható nyikorgás érkezett, mintha egy vasajtó mozdult volna meg. Lent, a szuterén mélyén, Székely Ricsi botladozó lépteket tett, és az orrát befogva próbált haladni. Marika boltja már rég bezárt, de a lakók közül sokan kívánták, bárcsak ott lennének most, messze ettől a feszült sötétségtől.